Hogyan készül a Blackberry telefon - A panelgyártás/2.rész - Alkatrészek rögzítése.

Folytassuk a blogot újra egy szakmai bejegyzéssel!

Az előző bejegyzést a három dimenziós pasztázás ellenőrző géppel fejeztem be, amely leellenőrzi a panelra került forrasztópaszta elhelyezkedését, formáját, magasságát. A gép után újabb konvejorokon keresztül jut el a panel a felület-szerelt alkatrészek színre lépéséhez, ahol is ezek az alkatrészek a panel felületére lesznek beültetve. Ezt a folyamatot külön erre a célra kifejlesztett, nagyfokú precizitással és gyorsasággal megáldott gépek végzik. Én a Siemens Siplace X4i beültetőgépeket ismerem leginkább, így legfőképpen ezekről írnék pár sort. Amikor először találkoztam ezekkel a gépekkel, ámulatba ejtett a gyorsaságuk. Hogy hogyan is működnek, arról nagy vonalakban fogok írni.

Zárt, elkülönített térbe kerül a nyers, forrasztópasztával ellátott áramköri lap. Ezt a gép a beültető fejen lévő kamerával felismeri, és a beállított program alapján kezdi el annak kidolgozását. A gép oldalába adagolókon (feedereken) keresztül futnak be azok a szalagok, amire szépen, egyenletesen vannak elhelyezve a beültetendő alkatrészek. Ezek a szalagok általában tekercsek formájában kerülnek feltárazásra (feltöltésre). Ezek az adagolók közvetlen kapcsolatban állnak a beültetőgép számítógépével, és mindig az alkatrészek felvétele után éppen annyit léptetnek a szalagon, hogy az azon lévő következő alkatrész megfelelő felvételi pozícióba kerüljön. Ne felejtsük el, hogy ez roppant pontosságot igényel, hiszen az alkatrészek sokszor akkorák, mint egy tű hegye, és 1 centiméternyi szalagon akár 4-5 alkatrész is el lehet helyezve. A következő csatolt videón látszik, hogy mi is történik ezután:

Miután a beültetőfejen található több pipetta egyike a precíz vákuumos rendszerrel felvesz egy alkatrészt, a két oldalt található lézeres rendszerrel a gép megvizsgálja, hogy a felvételi folyamat valóban sikeres volt-e. Amennyiben az volt, a forgó beültetőfej a következő szegmensre fordul, és egy újabb alkatrészt vesz fel. Ez a folyamat ismétlődik meg 12 szegmenssel, miközben a másik oldalán a forgatás közben villantással ellenőrzi a gép a felvett anyag milyenségét is, azaz, hogy jó alkatrészt is vett-e fel (a különböző alkatrészeknek sokszor más az alakjuk, vagy egyszerűen más méretűek), ezeket a gép egy kamerával vizsgálja. A nyomtatott áramkörre nem csak egy irányban kerülnek az alkatrészek, és vannak olyan elektronikai alkatrészek (diódák, IC-k), amelyeknek polaritásuk is van, így nem mindegy, milyen irányban ülteti be őket a beültetőfej. Ezért a beültetőfej forgása közben a kis szegmenseknek pipettáival is fordulniuk kell, hogy a program által szabályozott szögben elforgassák a beültetés felé forduló alkatrészt. Mire az utolsó pipetta megtelik, addigra az első pipetta a megfelelő irányba állította az első felvett alkatrészt. Ebben a pillanatban az egész beültetőfej hirtelen átsiklik az áramköri lap fölé, és megkezdi a beültetést. Innen már csak megfelelő, tized-milliméteres pontosságú beültetésről kell gondoskodni. A fej leereszkedik, és egy apró kis légfújással megszüntetve a vákuumot a helyére biggyeszti az alkatrészt. A beültetés gyorsaságáról más videót nem találtam, ami ilyen minőségben mutatná meg a valóságot. Kicsit reklámszagú, de próbáljunk a szakmai dolgokra koncentrálni. Silicius barátunk bemutatja a videón a gép működését.

Röviden mesél nekünk az alkatrészek felvételéről, vizsgálatáról, és helyes irányba fordulásáról, mégis inkább a sebességet érdemes megfigyelni, milyen gyorsan is dolgozik a gép. Mint látható, egy gépben 4 beültetőfej van felszerelve, és ezzel tudnak variálni, hogy milyen módon gyártsa a paneleket. Alapvetően két módja lehet. Az 1. mód, hogy párhuzamosan mozognak a beültetőfejek, és ilyenkor csak egy beültetőfej dolgozik, míg a másik éppen alkatrészt vételez az adagolókból. Ilyenkor általában a gép két oldalán különböző alkatrészek vannak betöltve, és a két fej mást-mást ültet be. A másik gyártási módnál, mindkét oldalán ugyanazokat az alkatrészeket töltik be, és a két beültetőfej egyszerre dolgozik a két sávon beérkező paneleken. Persze ilyenkor a két sávot kicsit távolabb kell elhelyezni egymástól, hogy mindkét beültetőfej kényelmesen elférjen. Ezek a gépek, ha jól vannak beállítva, régóta be vannak üzemelve, és jó szakemberek kezelik őket, akár 120000 alkatrész beültetésére képesek óránként. Számoljunk csak utána! a másodpercenként 30 alkatrész felvételét, vizsgálatát és beültetését jelenti.

A bejegyzéssorozat következő részében a vizsgálatról és forrasztási folyamatról lesz pár sor. Köszönöm a figyelmet, viszont olvasásra!

Visszatérés Győr városába - Megint.

Kedves olvasók!

Mint minden évben, ez év őszén is sikerült egykori lakhelyemre, Győrbe visszavándorolnom. Ezúttal azon nevezetes alkalomból, hogy Dodi barátunk 22. születésnapját megünnepeljük.

A neves eseményre már hetekkel azelőtt felhívtuk egymásnak a figyelmet, nehogy valaki is lemaradhasson a régóta várt baráti összejövetelről. Természetesen újra szűk baráti körünkben kívántuk megülni a neves eseményeket, így hát nem szigorúan bár, de hárman kezdtük meg a tárgyalásokat a találkozó létrehozásáról. Legelsőként Dodival vettem fel a kapcsolatot, majd miután rábólintott a győri helyszínre, előbb számára nyilvánvalóan, majd orvul a háta mögött kettesben beszéltük meg Petyával a részleteket. Nevezetesen, hogy adott időpontban, hogyan, és miként megyünk fel Győrbe, és mi jót viszünk Dodi haverunknak ajándékba. Adott volt tehát a találkozás helye, és időpontja: Győr, 2010. november 13. Próbáltunk úgy időzíteni, hogy mindenki fel tudja áldozni a saját tanulmányait, vagy munkáját, vagy éppen mindkettőt. Az előkészületeket már szerda este elkezdtem, miszerint elmentem a TESCO-ba és megvettem Dodinak az ajándékot, meg persze a hozzá tartozó díszítő-szépítő kellékanyagokat. Petyával a vonatos utazás mellett döntöttünk, mondván, régen ültem vonaton, ha Győrbe megyek, menjek hát azzal. Petyát is sikerült rávennem eme közlekedési eszköz használatára, így egy előzetes celldömölki gyülekezési pontot jelöltünk ki Győr előtt. Így letudtuk a "Petya később ér csak be" kérdést is. A vonatttal való utazást nagy izgalmakkal teli várakozás előzte meg. Végül is pozitívan csalódtam a MÁV-ban, mert már kicsit túlzásnak is vettem a tájékoztatást az állomásokon. Annak ellenére, hogy Bobán majdnem sikerült fennmaradnom a Zalaegerszegre visszainduló kocsin, így sem késtem el Celldömölkről, hiszen megvártam a következő vonatot, ami 20 perc múlva érkezett. Celldömölkön persze leesett, hogy ez a vonat jön Devecser felől, és Petya ugyanabban a kocsiban utazott, amiben én, csak én nem vettem észre. Lenn a peronon azonban nagyon megörültem, mikor előzni kezdett fütyörészve, és annyit mondott, mint amit régen szokott: "Na, jó napot!". Celldömölkön tehát megvettük a Győrbe szóló vonatjegyet, és nagy ívben indultunk Győr felé. Arról persze már indulás előtt le kellett mondanunk, hogy Győr városáig szundikálunk egyet, mivel volt mit megbeszélni, és a kocsiban két süvítő hangú kislány is helyet foglalt (illetve foglalhattak volna, ahelyett, hogy rohangáltak). Petyával tehát megbeszéltük, mi is történt velünk utolsó, augusztusi találkozásunk óta. Lassan a kocsira telepedett a sötétség, és mást nem láttunk kinézve, csak a visszaverődő tükörképünket. Magam részéről - de ezt szerintem Petya is így érezte - mindketten Győrbe vágytunk már, és nem érdekelt minket amúgy sem, hogy melyik állomáson vagyunk. Szépen lassan aztán a panelházak közül kivergődve ismerőssé váltak a vasútállomás körüli, régi győri épületek, és a vonat lassulására és az utasok öltözködésére mi is készülni kezdtünk leszállni.

Az előrejelzéseinkkel, miszerint Dodi késni fog, csúnyán tévedtünk. Dodi ott állt a peronon, és teli vigyorral jött elénk, mi pedig ugyanúgy, széles szájjal közeledtünk a tömegben feléje. A késő vénasszonyok nyarában estefelé is jó idő volt, és a baráti beszélgetés közben jól telt a séta az immár életképpé felnőtt Víztorony utcája felé. Tudtam, hogy Dodi már más lakásban lakik, de mégis nosztalgiás estére számítottam, mondván, valamelyest ez a lakás is hasonlít a régire, amiben én is éltem. Belépve az ajtón egy világ omlott össze bennem, mikor minden rendezett és tiszta volt. Nem mintha nálunk olyan óriási rumli lett volna állandóan, csak mindig az a kellemes meghitt rendetlenség fogadott, amibe jó volt hazatérni. Itt viszont minden szép rendes, tiszta. Szóvá is tettem, remélem ezzel nem sértettem meg semmit sem, de ez már így nem volt a régi. Másik tervem sajnos kudarcba fulladt, miszerint rendeljünk finom bárányhúsos Döner kebapot, mert nem volt meg a telefonszámuk. Dodi próbált elégtételt venni ezért a súlyos hibáért, és megmutatta az 50 forintos pizza szórólapját. Ennyi pénzért nem vártam sokat, de nem volt más így kipróbáltuk. Dodi tehát rendelt, nem úgy mint régen, mikor még Szájlinak meg nekem kellett rendelnem, mert senki sem mert. Plusz pont Dodinak, hogy mer már annyira felnőtt lenni, hogy rendeljen pár pizzát, még ha másik címre is sikerült neki. Szegény házigazdánk a régi Víztorony utcai címre rendelte a vacsorát, amit újabb telefonhívás útján helyesbíthetett. Ezek után megajándékozzuk Dodit, mivel mással, mint jägermeister-rel. A nővadász Dodinak vadászitalt hozni a legésszerűbb döntés volt. Látszott az arcán, hogy örül neki, de szerintem főként a mellékelt két jégeres pohárnak. Míg kijött a pizza, addig elmentünk mellé valókat vásárolni. Mivel a Kistesco sem a régi, így maradt az éjjelnappali, ami csak 10-ig van nyitva. Hát nincs mese, mióta eljöttem abból a városból, nincs tartás (mármint normális nyitva tartás) az üzletekben. Hazafelé tartva kisebb bemutatót kaptunk a lapos tanszék felé tartó nőállomány csordáiból, és szépen hangosan értékeltük is őket. Petya energiaitalát felhasználva a kajálás előtti éhgyomorra előbb csak jégerbombát kortyoltunk, nehogy megártson a fejünknek a szesz túl korán. Finom itóka, érdemes volt kipróbálni. Vannak dolgok, amiket Petya youtube-os érdeklődésének köszönhetünk, és vannak azok közt olyan dolgok, amiket érdemes meghallgatni. Na, ez is ilyen dolog volt.

A pizza is megérkezett közben, és az árához képest elég finom és nagy adag volt. Én speciell a mellé rendelt somlói galuskát előnyben részesítettem, ezt a többiek úgy vehették le, hogy a pizza nem ízlik. Ehhez csak morgással lehet reagálni, főleg annak tudatában, hogy ehettünk volna kebapot is. Eközben slágerrádiós estét tartottunk, felvonultatva az összes olyan számot, amihez közös emlék tartozik, majd közös megegyezés alapján elindultunk a Mandala felé.

A Mandala nem sokat változott szerintem. Olyan mandalás maradt, voltak asztalok, amik folytak a nyáltól, és voltak, amik csak a vízipipa füstjét okádták. Kellemes pipaaroma illat, nyugtató zene, és melankolikus hangulat jellemezte az itteni csevejünk környezetét, amit megkoronáztunk egy almás vízipipa meggyújtatásával is. Hazaindulva előkerült a fényképezőgép, és el is kattant többször is, hol több, hol kevesebb fókuszálással. Hazaérvén újból zenélésbe és italozásba kezdtünk, folytatva az azóta meg nem szűnő beszélgetések sorozatát.

Dodi ötlete, miszerint játszunk forró széket, elég furán hangzott, de ittunk annyit, hogy játszunk ilyet is egyszer. A játék lényege, hogy van egy vallatott, akinek felteszik a kérdéseket, és neki kötelessége a lehető legőszintébben válaszolnia. Két válasz tetszett leginkább, hogy mit irigyelnek rajtam a haverjaim. Petya a jó testi erőmet, állóképességemet tekintette irigyelhetőnek, míg Dodi a kerékpárral megtett kilométereimre és a bejárt tájakra irigykedettt elmondása szerint. A kérdés, ami leginkább tetszett az az volt, hogy mennyire vagyok megelégedve jelenleg az életemmel. Elég sokáig tartott megfogalmaznom nekik, de remélem kielégítő választ tudtam adni Petya kérdésére. Mindezek után úgy gondoltuk érdemesebb volna elindulni az éjszakai élet szépségeit keresni.

Elsőként a Lapos tanszéket vettük útba. Útközben újra megcsodálhattam az épülő, ámbár szerintem nem szépülő egyetemei campus-t. A Laposon a felső szinten elég gyér volt a hangulat, alsó szinten pedig belépődíjat szedtek, mi pedig csóró diákok illetve munkások lévén tovább indultunk a Bridge felé. Petyával megcsodálhattuk az egyetem mellett újonnan épült parkolóházat, és a régi gyaloghíd helyére épített új hidat, amelyet a közeljövőben fognak átadni. A Bridgeben nem sok látnivaló lehet, gondoltam, mivel egyre csődültek kifelé a tizenéves pojácák, meg a kis csitrik, hála a szombat estének. Előkelő kelletlenkedésemre előbb az Új hullám felé indultunk, de mivel arrafelé nem füleltünk semmi neszt sem, így visszatértünk az albérletbe.

Az újabb jutúbolás és esti mese hatására a többiek elálmosodtak és lefeküdtünk. Én nem voltam annyira álmos, ez a viselkedésemből látszott (vagy inkább hallatszott), de erről a többiek tudnának mesélni. Mindenesetre számomra hiányzott a régi megszokott 1-2 órás sötétben folyó ágyak közötti fekvéses beszélgetés, ami régen esténként elmaradhatatlan volt.

Másnap kiszáradt szájjal a felettem lévő fűtésrendszer-légtelenítő szelep szürcsölésére ébredtem, amit szóvá is tettem Dodinak, hogy a fűtés beindítása előtt nem ártana elzárni. Házigazdánk a lehető legrendesebb módon íncsiklandozó reggelit sütött nekünk bundáskenyér megszemélyesülésében, ami tényleg nagyon finom, és igazán kedves gesztus volt.

A reggeli, illetve inkább délelőtti hangulatot már-már sajnos beárnyékolta az elutazás gondolata, mert aznap indultam haza. Dodi volt olyan rendes, és kikísért mindenkit a megállóba, és útra bocsátott bennünket. Előbb Petyától búcsúztunk el, mivel a vonatra előbb is fel lehet szállni, majd Dodival átsétáltunk a peronok alatt a régi aluljáróban, és megvártuk ugyanazt a Zala volános Setra-t, amivel régen is hazajártunk. Pár értékelő szót váltottunk, és rögtön el is szállt az a 10 perc, amit a buszra várakozás jelentett. Búcsút vettünk tehát, majd én felszálltam a buszra.

Hazafelé utazva végig a beszélgetéseken töprengtem. Még most is a "mi lett volna, ha?" kérdés volt előtérben a "mi lesz ezután?" kérdés előtt, de már arányosan nem annyira, mint régen. Kezd ez a szemléletmódom kihalni, úgy érzem. Előzetes meghívásomnak, miszerint jöjjenek el Egerszegre, megpróbálok minél hamarabb komolyabb alapot építeni. A két nap a várakozásokkal telve nagyon jól sikerült. Teljes beteljesülés volt szinte. Vonattal utazni, barátokkal találkozni, Győrben járni, jégerezni, vízipipázni, beszélgetni, másfél hónap után hazautazni, mind-min kívánt dolgok voltak, melyek mind-mind teljesültek. Amelyek nem teljesültek, azok is meg tudtuk oldani valahogy. A kebapot az olcsó pizzával, a fergeteges lapospartyt meghitt baráti hangulattal tudtuk pótolni. Hazafelé utazva ezeken a gondolatokon járt az agyam, meg persze azon, hogy lassan hazaérek másfél hónap távollét után. Mindenhol jó, de legjobb mégis otthon, de ez már egy másik történet.

Télen kerékpárral

Szervusztok kedves olvasók!

2010. november 27: lehull az első hó országunk területén. Kontinentális éghajlatunkat tekintve méltán mondhatjuk, hogy ezzel a nappal megkezdődött a tél meteorológiailag. Ennek apropóján, gondoltam írok pár jó tanácsot kerékpáros olvasóimnak, mire érdemes vigyázni a téli hideg, sötét, és fázós napok-hetek-hónapok alatt, ha nyereg van a lábunk között. Lássuk hát először, mik az alapvető problémák télen kerékpáros szempontból:

1. A téli időszámítás következtében rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák.

2. A kevesebb napsugárzás miatt alaposan visszaesik a nappali felmelegedés.

3. A téli időszakban a nálunk honos csapa

dékfajták egész tárházát vonultatja fel az időjárás.

4. Megváltozott útviszonyok.

5. Kevesebb kerékpáros,

több autós.

6. Megnövekedett kerékpár-karbantartási igény.

Most akkor lássuk a jó tanácsokat!

Október és március utolsó vasárnapjai között beszélhetünk téli időszámításról. Ilyenkor az ember úgy érzi (már pedig jól érzi), hogy a nappalok rövidebbek, az éjszakák hosszabbak. Azok számára akik a világos környezetet előnyben részesítik az éjszakaival szemben, azoknál ez érzelmi lehangoltságot is kiválthat, de a korai sötétedés más veszélyeket is rejt magában. Gondoljunk csak bele, ha szabadnapon reggel 9-kor szép időnk van, szélcsendes, napos idő, és a hőmérséklet is megfelelő a tekerésre, sokan vágyunk a szabadba kerékpározni egyet. A mezei turista felöltözik, és nekivág a vakvilágnak, sokszor világítás, vagy akármilyen láthatósági eszköz nélkül. Teker délután 1 óráig egy irányba, majd úgy gondolja, haza kéne indulni. Így hát elindul hazafelé, de gondoljunk bele, mielőtt hazaér, már jócskán rásötétedik. Persze ez egy elég elképzelt szituáció, ennyire könnyelmű nem lehet senki sem. Mindenkinek javasolni tudom, hogy akárhová megy, vigye magával legalább a táskában az elemlámpáit, hogy mire hazaindul, legyen mivel látni, látszani. Elég olcsón lehet kapni olyan LED-es elemes világítást, amely fél pillanat alatt lekattintható a kormányról és a nyeregcsőről. Érdemes úgy kiválasztani a lámpát, hogy a fényét elég széles körből, 200 méter messziről is látni lehessen.

Első lámpánál emellett az is fontos, hogy lássuk az utat, hiszen télen több akadály is kerülhet az útra (fagyott vízátfolyások, kisebb hóbuckák), amiket érdemes minél korábban észlelni. KRESZ szerint amúgy is kötelező az első és hátsó világítás, legalább most legyen, ha nyáron nincs is. KRESZ szerint kötelező a kerékpárosoknak lakott területen kívüli úton - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén - a fényvisszaverő mellény (vagy ruházat) viselete. Érdemes lakott területen belül, ésvilágosban is magunkkal vinni. Gondoljunk bele, télen bármikor lehet köd, vagy havazás, és lakott területen belül is vannak kivilágítatlan területek. Én abból indulok ki, hogy egy láthatósági mellény és két lámpa áránál (kb. 3000HUF) többet ér az életem.

Ha tél, akkor hideg, ez egyértelmű. Minden télen vannak, akik azt mondják, hogy nem vagyok normális, hogy idegben is előveszem a biciklit. Ennyit üzenek az ilyen gondolkodású embertársaimnak: Nincs hideg és nincs nem normális biciklis, csak rosszul felöltözött fázós biciklisek vannak. Minden az öltözéken múlik. Lehet akár mínusz 10 fok is, ha ésszerűen öltözködünk, nem fogunk fázni a biciklin sem. Egyrészt, mert az emberi test akár egy hőerőmű, munkával hőt is termel. 2 perc kisebb emelkedőn való tekerés, és már nem is érzi az ember a hideget. Persze ez az állítás nem mindig vonatkozik a levegő által könnyebben ért testtájakra, a kézre a nyakra és az arcra. Vannak elég profi és megfizethető cuccok (kesztyűk, sálak, maszkok), amikkel védhetjük ezeket a testtájakat. A kezet azért érdemes mozgásban tartani, mert könnyen elgémberedhet, ha a fagyos menetszélben, a csúszós úton el nem merjük engedni a kormányt tenyerünk szorításából. A sálat pedig nem érdemes a szánkra húzni, mert bár a belégzést bizonyos fokig orron át végezzük, a kifelé áramló lélegzet, és vele együtt a pára is a sálon keresztül hagyná el a szánkat. Illetve a levegő elhagyja, a kilélegzett pára pedig lecsapódik a sál szálai közt, és csúnyább hideget okoz, mint ami valójában van. Téli hidegben a belégzést érdemes az orra összpontosítani, tudniillik az orr funkciói közt szerepel a hideg levegő felmelegítése is.

Cipő tekintetében érdemes vastag, ámbár nem vastag talpú cipőt húzni. Jó, ha nem csúszós, hiszen akadhat olyan eset, amikor hirtelen kell leszállni a bringából. Ne essünk abba a hibába, hogy saját biciklinkkel üssük el saját magunkat! Lehet cipő alá húzható vízhatlan kamáslikat, amelyek a cipő átázását ugyan nem, de a lábtól való felfázást meggátolják. Jól jön esős, vagy éppen lucskos-latyakos időben. A nadrágnak is érdemes vízhatlannak lennie, és jó, ha jó meleg ez is. Felül érdemes rétegesen, de vastagon öltözködni, a legfelső réteg legyen egy vékony, de szél és víztűrő dzseki. A test hőmennyiségének közel 80%-a a fejbőrön keresztül távozik el. Illetve távozna, ha nem vennénk egy jó meleg sapkát. Ez a füleket is melegen tartja, és kellő vékony ahhoz, hogy rá tudjunk húzni egy bukósisakot, hiszen télen könnyebben eshetünk el, illetve nehezebben tudunk megállni a csúszós utakon. Télen célszerű beszerezni egy áttetsző színű sportos szemüveget, amely megvédi a szemünket a fagyos menetszéltől, és a sűrű havazás okozta kellemetlenségektől.

Eső, ónos eső, köd, dér, zúzmarás köd, havas eső, hó, hódara. Bármelyikkel találkozhatunk télen. Eső ellen a legfontosabb a vizet nem áteresztő ruházat. A vízzel nem is lenne baj, hiszen nyáron még jól is esik, de télen óriási hűtő hatása is lehet.

Az ónos eső nem tartalmaz sem ónt, sem ólmot. Ezt csak azért nevezzük ónos esőnek, mert hasonlóan a felületkezelési eljáráshoz (ónozás) itt is azonnal megfagy a felületre felvitt anyag. A mi esetünkben a túlhűlt (0 Celsius fok alatti, de még folyékony) víz hullik a földre, és azonnal jégpáncélt képez. A dér a nyári harmat téli változata. A köd a látótávolság csökkentésének mestere, veszélyes helyzeteket tud teremteni nemcsak az autósok körében, de a figyelmetlenül haladó bicikliseknél is. Ilyenkor jó, ha előtérbe kerül a láthatóság kérdése. A havazás is elég szépen meg tudja nehezíteni a látást, és a látszást. A kerékpárosoknál a másik problémát a szembe, vagy szem környékére eső hópelyhek jelentik, amelyek akaratunktól függetlenül bezárásra késztetik a szemünket. A hódara kerékpározás szempontjából nem különbözik az átlagos hónál, maximum annyiban, hogy azt jó hallgatni a sisakon, ahogyan kopog.

Télen sokféle útviszonnyal találkozhatunk. A deres, fagyottpárás úton csak arra kell ügyelnünk, hogy ne fékezzünk túl nagyot, hiszen könnyebben csúszik a kerék. Vizes úton azt ésszerű szem előtt tartani, hogy a sok víz nem olyan hatással lesz ránk, mint nyáron, így érdemes kikerülni a tócsákat is, már ha az adott forgalmi helyzetben ezt biztonságosan megtehetjük.

Friss, vagy porhóval borított úton szinte csak a megnövekedett gördülési ellenállás tűnik fel. Ha fékezéskor a hátsó kerék meg is csúszik, a feltornyosuló hógörgeteg miatt is megállunk. Hókásás úton már más a helyzet, itt már megkezdődött az olvadás, és a hó alatt jég rejtőzhet. Három dologra kell fokozottan odafigyelni. A hirtelen fékezések a megcsúszás miatt nem ajánlatosak. A hirtelen kormánymozdulatok sem. Amennyiben az autók nyomvonalán haladunk, fokozottan figyelni kell a szélekre, a nyomvonalról való lefutás csúnya elsőkerék megcsúszást eredményezhet. Latyakos úton csak a fékezésre kell odafigyelni. A kerékpár vékony kereke könnyen átszeli a magasabbra felgyűrt latyakfalakat is, de azért nem árt az óvatosság. Két dolog van, amikor még felülni sem érdemes a biciklire. Ónos esőtől fagyasztott tükörjégút esetén, illetve jégpáncéllá letaposott havas útnál. Itt kizárólag szöges gumikkal ésszerű elindulni, de hazánkban azzal sem érdemes.

Télen a legtöbb hobbikerékpáros, aki csak jó időben ül nyeregbe, jobbnak látja otthon hagyni a kerékpárt. Legtöbbjük tömegközlekedésre váltja a drótparipát, de egyre többen akadnak, akik inkább autóba szállnak, mondván négy keréken könnyebb lesz, mint kettőn. Szerintem a lónak meg négy lába van, mégis maga esik bele (:P).

Ebből adódik, hogy arányosan csökken a kerékpárosok, nő pedig az autósok száma sz utakon. Jobb helyeken ez csak jópofa arcokkal nyilvánul meg: "Néddmá', ráfagy a biciklire!!", de rosszabb esetben találkozhatunk ilyennel is: "Csórikámnak nincs pénze buszra!! Előzd már meg!!". Télen tehát jobban kell figyelni az autósokra, mert ők inkább kevésbé figyelnek ránk, mondván, most úgysincsen sok. Bár télen körülményesebb az út szélén haladni, mert vagy hófal van, vagy azt se látni, hogy hol a széle, azért csak próbáljunk több teret adni az autósoknak is, hátha viszonozzák.

Mivel biciklinket nem tudjuk felöltöztetni télen, és még bundát sem képes növeszteni, próbáljunk több időt szánni a karbantartásra is. Főleg lucskos-sáros időben fontos ez, mikor az eredetileg olajjal bevont alkatrészekre (lánc, fogaskerekek, váltó) most inkább víz van felvéve fagyott állapotban. Ha csak hagyjuk leolvadni, az előbb-utóbb rozsdásodáshoz, majd mechanikai károsodáshoz vezet. Ha aznap nem megyünk sehová sem, tisztítsuk meg a paripár a hótól, jégtől, és sártól, és olajozzuk be kicsit. A gumikat jó, ha télire rücskösebbre cseréljük, csúszósabb úton jó a kissé lejjebb engedett széles ballonos gumi is, de nem ajánlatos a centiszélességű versenybicikli gumi, mert az csúszik meg a legkönnyebben.

Ötleteim tárháza ennyivel egyelőre bezárult, most nem jut eszembe semmi sem. Remélem adhattam plusz dolgokat nektek! Örömteli munkába és suliba bicajozást, és kellemes biciklitúrákat a télre is, sziasztok!

Cooltúra Epidode 9. - Down to Zalaegerszeg

Útvonal:

Nyirád-Újdörögdpuszta-Kolónia-Zalahaláp-Tapolca-Raposka-Hegymagas-Szigliget-Balatonederics-Balatongyörök-Vonyarcvashegy-Gyenesdiás-Keszthely-Hévíz- Alsópáhok-Felsőpáhok-Zalacsány-Tilajújhegy-Nagykapornak-Zalaegerszeg

Szervusztok kedves olvasók!

Mivel sokan nyaggatnak azzal, hogy újból frissítsem a blogomat, valamelyest kevésbé intellektuális témát választottam a gépi beültetés helyett a kiéhezett olvasóknak. Térjünk hát vissza a blog kellően meghitt turista voltához, és meséljük el egy kemény 115 kilométeres kerékpártúra szépségeit és borzalmait egy rövidkének korántsem bizonyuló bejegyzésben.

Elég annyit mondanom, hogy Zalaegerszegen találtam munkát még a nyáron, köszönhetően az ajkai gazdaság óriási virágzásának. Egy telefonokat gyártó cégnél dolgozom, bár ez szerintem az utóbbi bejegyzésekből kiderült, és mivel nem szeretném, hogy ez a bejegyzés erről szóljon, eleget is mondtam a tényállásról szerintem. Első alkalommal másfél hónappal a munkába állás után jutottam haza, azzal az elhatározással, hogy kerékpárral jövök vissza. Ennek megfelelően vettem pár új dolgot a biciklire, és gabesz haverommal felkészítettük a paripát a nagy útra. Másfél hónap kihagyás után kicsit rá is kellett dolgozni a hajtásra, nehogy halálos kimenetelű legyen a nagy igyekezetből. A hétfői délelőttös munkanapomat szabadnapra vettem ki, mert a sík terepen működő 20-25 km/h-s átlagsebességemmel számolva 6-7 órával számoltam az utat.

Hétfőn viszonylag korán indultam a biciklimért a garázsba, hogy ne a legmelegebb időben keljen indulni. Őszintén szólva pakolásilag kicsit túlterveztem magamat, elég súlyos volt a kerékpár hátulja, de az otthon tervezett és kivitelezett pántheveder megoldotta a fenntartás problémáját. Előző nap azon vaciláltam a legtöbbet, hogy merrefelé induljak, válasszam a hosszabb, Keszthely felé vezető utat, vagy a kicsit unalmasabbnak tűnő, ámbár rövidebb Sümeg felé vezető utat. Végül a Balaton iránti szerelmem miatt a kerülőutat válaszottam. Kissé párás és ködfoltos út vezetett szülővárosomig, Tapolcáig, ahol áthaladtam régi utcánkon, majd az üres főtéren át elindultam a vasútállomás felé, hogy Szigliget felé vegyem az irányt. Szigligetig meg kell hagyni, van egy két olyan emelkedő, amin egy szál bringával simán feltekertem, de 20-25 kilós málhával azért igencsak taposnom kellet a pedált, hogy meg ne álljon alattam a gép. Itt kezdtem azon gondolkozni, hogy ideje lenne használni az első váltót is, ha már olyan ügyesen beállítottuk. Hegymagastól Szigligetig már nem volt olyan sok pára a levegőben, azaz hogy melegebb volt már, így gyönyörködhettem kedvenc tájegységem, a Tapolcai mednce és a tanuhegyek körszínpadának szépségében. A helyszínen készült saját képekkel sajnos telefonom meghibásodása miatt (azaz technikai okok miatt) nem tudlak benneteket kielégíteni, de majd egy külön bejegyzéssel kárpótollak benneteket. Szigligettől tehát útnak indultam a balatonparti riviérán, hogy Keszthelynél bevágjam magamat az ismeretlen utak közé. Tehát a balatoni körúton folytattam tovább az utat, és nem tudom minek volt köszönhető, de nem sok biciklissel találkoztam. Lehet, hogy reggel volt, vagy a 20-ai hosszúhétvégének a Balatonon is vége volt, nem tudom. Az biztos, hogy a fahídak állapota nem sokat javult Balatonederics környékén, a deszka, vagy rosszabb esetben OSD lapokból álló hídpadlózat alaposan recsegett ropogott alattam, és azon gondolkoztam, hogy lassan menjek át rajtuk, úgy kevésbé szakad be, vagy hajtsak át rajtuk gyorsan, hogy minél kevesebb ideig legyek életveszélyben. Átgurulva a györöki golfpálya közepén vezető kerékpárúton éppen azon csodálkoztam, tavaly óta mennyit újítottak rajta. Próbáltam az út mentén elgurult golflabdákat keresni, de sajnos nem volt szerencsém. Aztán megnéztem a délelőtti szépkilátói panorámát, ami igencsak lenyűgöző volt. Ezek után továbbindultam Keszthely felé, hiszen alig voltam félúton. Keszthely felé menet mindenki pakolt a hosszúhétvégén eltöltött nyaralás után. Keszthelyen megálltam a Balatonparton, és ettem pár falatot, hogy folytathassam az utat. Innen a város másik széléig még ismerős volt a terep, a város szélétől azonban idegen utakra kellett térnem, ami vegyes gondolatokat is ébresztett bennem. Végülis semmi probléma nem adódott, könnyedén átértem Hévízre a remek hosszú lejtőn kialakított nyílegyenes kerékpárúton. Az út végén rájöttem, hogy a fékeim nem igazán erre a megterhelésre vannak tervezve. 20 kilós többletsúllyal és 60 kilométer per órás tempóról végül is sikerült megállnom kb 120 méter megtétele után. Ki tudja mi történt volna, ha egy vaddisznó ugrott volna elő a bokrosból?? Rossz belegondolni.. Hévízen döbbentem rá a zalai vidék specialitására. Én őseink helyében ezt a vidéket is inkább valamiféle hegységnek neveztem volna el. Nem is azért mert olyan magasak a magaslatok, hanem azért mert olyan hirtelen szintkülönbségek vannak, hogy azok inkább hegyekbe illőek. Alsópáhoknál tehát megtörtént az első leszállás a bicikliről, mert Alsópáhokról Felsőpáhokra csúnya nagy emelkedő vezetett. Erről az emelkedős útról remek kilátás látszott a Keszthelyi-hegység nyugati oldalára. Zalacsány egyik éttermének parkolójában voltam olyan kifinomult, hogy elővegyem az otthonról hozott fasírtokat, és azt egyem meg az ott álló tuja árnyékában leheveredve. Innentől kezdve alig volt olyan út, ami nem lett volna kanyargós, emelkedős, vagy lejtős. A fennmaradó 30 kilométerből a fáradtság miatt körülbelül 10 kilométert inkább gyalog tettem meg. Igazán változatos környék sok erdővel, sok számomra ismeretlen nevű kis faluval, amikről még tényleg nem hallottam. A szép zöld útjelző táblákból és a 76-os út kilométertábláiból ítélve lassan fogytak a kilométerek Zalaegerszeg felé közeledve. 20 kilométer megtétele után minden domb mögött elképzeltem a remek egerszegi panorámát, de elég sok dombnak el kellett maradni a hátam mögött, míg megpillanthattam az egerszegi épületeket. Innentől kezdve szépen lassan, komótosan begurultam a városba, majd az első adandó alkalomnál (TESCO) feltöltöttem italkészleteimet, mert azok vagy kimerültek, vagy a jó ízlés határait feszengetve felmelegedtek. Egy liter jéghideg ice tea kellett ahhoz, hogy újra erőt vegyek magamon, és végre-valahára letudjam az utolsó, körülbelül 5 kilométeres szakaszt a város túlsó végéig. Fél háromkor, 7 órával az indulás után értem oda zalaegerszegi albérletünkbe, és a kipakolást nem sürgetve leszerelve a biciklimet, mindketten megpihenhettünk a holnapi napra való felkészülés jegyeként.

Hogyan készül a Blackberry telefon - A panelgyártás / 1. rész

Szervusztok kedves olvasók!

Mint korábban írtam, ezen a héten újra kezdek irkálni blogomba. A mai témánk, hogy hogyan is készül egy újgenerációs telefon, a Blackberry. Mint minden elektronikai gépezetnek, úgy ennek a telefonnak is a legfontosabb alkatrésze a panelja, más néven az alaplapja. Ennek a gyártását fogom nektek leírni nagy vonalakban nektek.

Mint tudjátok a modern készülékek paneljának alapja, egy olyan nyomtatott áramköri lap (röviden: NYÁK), mely ezernyi belső; áramkört és vezetéket tartalmaz. Több rétegben nyomtatják, vannak áramköri és szigetelő rétegei, valamint a két felső rétegén forrasztási helyek (úgynevezett pad-ek) találhatóak. Ezek általában üvegszálas erősítésű epoxigyantából, ritkábban pedig kerámiából, vagy bakelitból készülnek. Készítése során a rétegekre vékony rétegben rezet gőzöltetnek, majd maratásgátló fényérzékeny lakkot visznek fel a rétegre. Ezután a kívánt áramköri mintát egy filmen keresztül rávilágítják a lapra, melynek köszönhetően a fényt kapott részeknél a marásgátló leoldódik. Mindezek után a vékony rézréteget különböző maratási eljárásokkal az áramkör mintájára marják. Tisztítási és szárítási eljárások sora után a nyomtatott áramkör képes lesz a felforrasztandó alkatrészek befogadására, és a beültetési gyártási folyamat végrehajtására.

A nyomtatott áramkört a gyártósoron különféle szalagmeghajtású gépek vezetik végig. Ilyenek a NUTEK márkájú szállítószalag gépek. Ezek kötik össze a gyártósor gépeit, hogy akár emberi beavatkozás nélkül is elkészülhessen a beültetett panel. Ezen gépek két párhuzamos szalagjának magassága és távolsága aszerint állítható, milyen széles a panel, és milyen magas a többi gép. Ezek a gépek nélkül a panel nem tudna végigmenni a gyártósoron egyik gépből a másikba.

A gépsor elején ugyanilyen márkájú paneladagoló gépekkel adagolják a paneleket különféle tárolókból, vagy konténerekből. Ennek a folyamatnak a robotizálására azért volt szükség, mert azt a kétkezi munkát máshol is lehet hasznosítani, és olcsóbban működik, mint egy munkás havi bére. De sajnos ez mindenhol így működik. Tehát ebbe csak be kell helyezni a paneleket tároló konténert, és elvégzi az adagolást.

A gyártási technológia első részében a nyomtatott áramkörre felnyomtatnak egy minta alapján egy forrasztópasztát. Ez az anyag csak oda kerül, ahová a terv alapján alkatrészek kerülnek, és ez az anyag olvad meg majd hő hatására, és forrasztja az alkatrészeket a nyomtatott áramkör pad-jeire. Ezt a folyamatot a forrasztópaszta nyomtató, röviden DEK-gép végzi, amely a karbantartást és az utántöltést elhanyagolva teljesen automatikus. Ebbe a gépbe egyenként bekerülnek a panelok, majd miután a gép ráilleszti a mintát (stencilt), késsel vékony rétegben késekkel húzva nyomtatja a mintát a megfelelő pozíciókba. A teljes folyamat nem tellik többe, mint egy perc, ha nem számoljuk a stencil automatikus papírral való törlését, és a panelek ki- és begurítását. A gépnek külön klímája van, mely szabályozza a nyomtatáshoz szükséges állandó hőmérsékletet és páratartalmat.

Ezek után a panel továbbgurulhat. A pasztanyomtatás után, de még az alkatrészek beültetése előtt, gépi ellenőrzésre kerül sor, mellyel kiszűrhetők a leggyakoribb nyomtatási hibák (túl kevés, vagy túl sok paszta, elcsúszott nyomtatás, összeért pontok). Ezt is egy különleges masina végzi 3 dimenziós letapogató módszerrel. Ezt a gépet Kohyoungnak hívják. Bár a letapogatást teljesen automatikusan végzi, a hibákat ki kell jeleznie, és csak a gépet kezelő ember tudja szubjektívan eldönteni, hogy a gép által felismert hibát hibának minősíti-e. Mindezen dolgokat, és a gép beállításait a gép oldalán található számítógéppel tudja elvégezni.

Az első résznek legyen is itt vége, hiszen a java még hátra van, az alkatrészek beültetése, és a forrasztás. Ízelítőnek itt van pár videó:

"Elköltözünk"

Szervusztok, kedves olvasók!

Zalaegerszegen való munkába állásom örömében hamarosan új bejegyzésekkel bővül a blogom. Legfőképpen ismeretterjesztő intellektuális témákkal várlak vissza benneteket a jól megszokott életerős rizsa nélkül. Az első bejegyzésem technikai okok miatt csak jövő héten várható. Megértéseteket köszönöm.

JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN!

Zalai túrák 1. rész.



Hogyan készül a Blackberry telefon? - 1. rész.