Hát mit ne mondjak, kicsit elburjánzottak a dolgok a blogban, van miről írni. Kezdjük a dolgot június 23-al, hiszen előző bejegyzésem a hétértékelésről ennél a napnál fejeződik be. Lényegében túrák közé sorolnám ezt a napot, hiszen ilyen körülmények közt még nem volt szerencsém kerékpározni. A napi teendő egyszerű volt. Áttekerni mamihoz Tapolcára, festeni kellett a korlátot és a gázcsöveket, majd hazatekerni. Ez teljességgel teljesíthető volt, hiszen ilyen kis ingázást megteszek majd minden nap.
A dolog ott fordult érdekesre, amikor is beértek nagynénémék, és unokatestvéreim. Így maradtam még egy kicsit, és beszélgettünk. Beszélgetés kellemesen telt, azzal a kis beárnyékoló tényezővel, hogy elkezdett villámlani és dörgeni. Na meg persze elindult a csapadékfakadás is, ami nemigen akart elállni, sőt egy óra múlva is csak fokozódott. Lopva az alkalmon, és arra utalva, hogy haza kell érnem időben, megnyugtattam mamit, és esőszetupos tesztvezetésre indultam. Mivel volt nálam vastag ruha, és a levegő csak kissé hűlt le, így hát megvolt az öltözékem a cudar időjárási viszonyokhoz.
Mamámmal a csomagot pedig vízhatlanosítottuk, mivel a 15 literes savanyúságos vödröt haza kellett vinnem. Abba belefért minden, és hermetikusan el volt zárva a külvilág nyirkos mivoltától. Így hát dacolva az elemekkel (időjárási, nem duracell :D) elindultam a vihar közepén hazafelé. A korabeli időjárási képen jól látszik, ahogyan betakarta a viharfelhő a környéket. Hát körülbelül fanatasztikus élmény volt bebugyolálva biciklizni. Ki akartam próbálni kerékpáromat, és sdaját magam tűrőképességét is egy ilyen túra alkalmával, és most végre megadatott az alkalom. NEm nagy megdöbbenésemre körülbelül kétszáz méterrel később már teljesen átáztam alul, felül persze egyáltalán nem, mert van a jó öreg narancssárga vízhatéan ING dzsekim, mely megóv a külső víztől. Persze bele is lehet izzadni, ha annyira hajt az ember, mert a levegőt se nagyon engedi át. Az utat azzal töltöttem, hogy a nyomvájúban folyó, vagy éppen csak álló vizet megpróbáltam kikerülni, de végefelé már nem érdekelt, amúgyis vizes voltam. Az autók meg amúgy is jöttek, szóval nem lehetett kacsázni. GYerekesnek tűnhet, de érdekes volt, ahogy az ember már nem törődik azzal, hogy elázik vagy száraz(abb) marad. Élmény volt már belemenni a pocsojákba, és úgy áttekerni rajta, hogy a pocsoja fél űrtartalma a lábam és a cipőm között ment át.
A dolog ott fordult érdekesre, amikor is beértek nagynénémék, és unokatestvéreim. Így maradtam még egy kicsit, és beszélgettünk. Beszélgetés kellemesen telt, azzal a kis beárnyékoló tényezővel, hogy elkezdett villámlani és dörgeni. Na meg persze elindult a csapadékfakadás is, ami nemigen akart elállni, sőt egy óra múlva is csak fokozódott. Lopva az alkalmon, és arra utalva, hogy haza kell érnem időben, megnyugtattam mamit, és esőszetupos tesztvezetésre indultam. Mivel volt nálam vastag ruha, és a levegő csak kissé hűlt le, így hát megvolt az öltözékem a cudar időjárási viszonyokhoz.
Mamámmal a csomagot pedig vízhatlanosítottuk, mivel a 15 literes savanyúságos vödröt haza kellett vinnem. Abba belefért minden, és hermetikusan el volt zárva a külvilág nyirkos mivoltától. Így hát dacolva az elemekkel (időjárási, nem duracell :D) elindultam a vihar közepén hazafelé. A korabeli időjárási képen jól látszik, ahogyan betakarta a viharfelhő a környéket. Hát körülbelül fanatasztikus élmény volt bebugyolálva biciklizni. Ki akartam próbálni kerékpáromat, és sdaját magam tűrőképességét is egy ilyen túra alkalmával, és most végre megadatott az alkalom. NEm nagy megdöbbenésemre körülbelül kétszáz méterrel később már teljesen átáztam alul, felül persze egyáltalán nem, mert van a jó öreg narancssárga vízhatéan ING dzsekim, mely megóv a külső víztől. Persze bele is lehet izzadni, ha annyira hajt az ember, mert a levegőt se nagyon engedi át. Az utat azzal töltöttem, hogy a nyomvájúban folyó, vagy éppen csak álló vizet megpróbáltam kikerülni, de végefelé már nem érdekelt, amúgyis vizes voltam. Az autók meg amúgy is jöttek, szóval nem lehetett kacsázni. GYerekesnek tűnhet, de érdekes volt, ahogy az ember már nem törődik azzal, hogy elázik vagy száraz(abb) marad. Élmény volt már belemenni a pocsojákba, és úgy áttekerni rajta, hogy a pocsoja fél űrtartalma a lábam és a cipőm között ment át.Azért adok pár tippet, hogyan érdemes ilyen időben felöltözni. Legfontosabb talán az, hogy a fejedet védd! Én ezt a jó meleg, csuklyás pulcsimmal, és a a vízhatlan, csuklyás ING-s dzsekivel oldottam meg. Egyszerűen elviselhetetlennek tartom, mikor a szemembe folyik a víz, vagy a hajamból lecsorgó vízcseppek csiklandozzák az arcomat. Jó lett volna, de nem volt olyan simléderes sapkám, mely nem engedi, hogy az arcomba fújja a szél az esőt. Bár most annyira nem volt szembeszél, zavaró tud lenni ez is. A felsőtestet védeni kell a lehűléstől. Érdemes a vastag pulcsikon és a vízálló dzsekin kívül mellényt, vagy trikót viselni, ami a mellkast melegen tartja, de engedi, hogy a mozgásból származó hőt a karunkon leadjuk. Szeles időben jó, ha van egy vékony kesztyűnk is. Ami az alsó öltözetet illeti, az nyári esőben véleményem szerint tökmindegy. Nem mindegy azonban, hogy a csupasz lábadon lefolyik a víz, vagy a vastag, vízzel telt hosszúgatyódat kell cepelned. A cipő az legyen kényelmes, lehtőleg ne csúszós talpú, és ennél is mindegy szerintem, hogy milyen anyagből van. Gumicsizmában tekerni nem lehet, a cipő meg bármiből van, amúgy is átázik. Zoknit is feleslegesnek tartom, hiszen csak plusz súlyt jelent. A nadrágot és zokni inkább érdemes szárazon, nejlonszatyorban tartani hátul, hogy a rossz idő végeztével, de meleg idő nem jöttével legyen száraz ruhánk is.
Ami a biciklit illeti, mivel nem volt sárvédő a kerék körül, "kicsit" vizes lett mindene. Kisebb nagyobb megfázásai lettek ugyan (pedállazulás, olajlemosódás, teleszkópbeállás), de másnap egy negyed órányi törődés után repült tovább, mint annak a rendje. A negyed óra abból állt, hogy a bicaj fel lett fordítva, ezáltal a két liter víz kiloccsant a teleszkópos villa két csövéből, majd a lánc és a váltók megkapták a maguk olajrészesedését, és a pedált meg kellett húzni. Íg msánap mentem vele 114 kilométert. De az egy másik történet, arról a következő bejegyzésemben olvashattok.
