Nyirád-Újdörögdpuszta-Kolónia-Zalahaláp-Tapolca-Raposka-Hegymagas-Szigliget-Balatonederics-Balatongyörök-Vonyarcvashegy-Gyenesdiás-Keszthely-Hévíz- Alsópáhok-Felsőpáhok-Zalacsány-Tilajújhegy-Nagykapornak-Zalaegerszeg
Szervusztok kedves olvasók!
Mivel sokan nyaggatnak azzal, hogy újból frissítsem a blogomat, valamelyest kevésbé intellektuális témát választottam a gépi beültetés helyett a kiéhezett olvasóknak. Térjünk hát vissza a blog kellően meghitt turista voltához, és meséljük el egy kemény 115 kilométeres kerékpártúra szépségeit és borzalmait egy rövidkének korántsem bizonyuló bejegyzésben.
Elég annyit mondanom, hogy Zalaegerszegen találtam munkát még a nyáron, köszönhetően az ajkai gazdaság óriási virágzásának. Egy telefonokat gyártó cégnél dolgozom, bár ez szerintem az utóbbi bejegyzésekből kiderült, és mivel nem szeretném, hogy ez a bejegyzés erről szóljon, eleget is mondtam a tényállásról szerintem. Első alkalommal másfél hónappal a munkába állás után jutottam haza, azzal az elhatározással, hogy kerékpárral jövök vissza. Ennek megfelelően vettem pár új dolgot a biciklire, és gabesz haverommal felkészítettük a paripát a nagy útra. Másfél hónap kihagyás után kicsit rá is kellett dolgozni a hajtásra, nehogy halálos kimenetelű legyen a nagy igyekezetből. A hétfői délelőttös munkanapomat szabadnapra vettem ki, mert a sík terepen működő 20-25 km/h-s átlagsebességemmel számolva 6-7 órával számoltam az utat.
Hétfőn viszonylag korán indultam a biciklimért a garázsba, hogy ne a legmelegebb időben keljen indulni. Őszintén szólva pakolásilag kicsit túlterveztem magamat, elég súlyos volt a kerékpár hátulja, de az otthon tervezett és kivitelezett pántheveder megoldotta a fenntartás problémáját. Előző nap azon vaciláltam a legtöbbet, hogy merrefelé induljak, válasszam a hosszabb, Keszthely felé vezető utat, vagy a kicsit unalmasabbnak tűnő, ámbár rövidebb Sümeg felé vezető utat. Végül a Balaton iránti szerelmem miatt a kerülőutat válaszottam. Kissé párás és ködfoltos út vezetett szülővárosomig, Tapolcáig, ahol áthaladtam régi utcánkon, majd az üres főtéren át elindultam a vasútállomás felé, hogy Szigliget felé vegyem az irányt. Szigligetig meg kell hagyni, van egy két olyan emelkedő, amin egy szál bringával simán feltekertem, de 20-25 kilós málhával azért igencsak taposnom kellet a pedált, hogy meg ne álljon alattam a gép. Itt kezdtem azon gondolkozni, hogy ideje lenne használni az első váltót is, ha már olyan ügyesen beállítottuk. Hegymagastól Szigligetig már nem volt olyan sok pára a levegőben, azaz hogy melegebb volt már, így gyönyörködhettem kedvenc tájegységem, a Tapolcai mednce és a tanuhegyek körszínpadának szépségében. A helyszínen készült saját képekkel sajnos telefonom meghibásodása miatt (azaz technikai okok miatt) nem tudlak benneteket kielégíteni, de majd egy külön bejegyzéssel kárpótollak benneteket. Szigligettől tehát útnak indultam a balatonparti riviérán, hogy Keszthelynél bevágjam magamat az ismeretlen utak közé. Tehát a balatoni körúton folytattam tovább az utat, és nem tudom minek volt köszönhető, de nem sok biciklissel találkoztam. Lehet, hogy reggel volt, vagy a 20-ai hosszúhétvégének a Balatonon is vége volt, nem tudom. Az biztos, hogy a fahídak állapota nem sokat javult Balatonederics környékén, a deszka, vagy rosszabb esetben OSD lapokból álló hídpadlózat alaposan recsegett ropogott alattam, és azon gondolkoztam, hogy lassan menjek át rajtuk, úgy kevésbé szakad be, vagy hajtsak át rajtuk gyorsan, hogy minél kevesebb ideig legyek életveszélyben. Átgurulva a györöki golfpálya közepén vezető kerékpárúton éppen azon csodálkoztam, tavaly óta mennyit újítottak rajta. Próbáltam az út mentén elgurult golflabdákat keresni, de sajnos nem volt szerencsém. Aztán megnéztem a délelőtti szépkilátói panorámát, ami igencsak lenyűgöző volt. Ezek után továbbindultam Keszthely felé, hiszen alig voltam félúton. Keszthely felé menet mindenki pakolt a hosszúhétvégén eltöltött nyaralás után. Keszthelyen megálltam a Balatonparton, és ettem pár falatot, hogy folytathassam az utat. Innen a város másik széléig még ismerős volt a terep, a város szélétől azonban idegen utakra kellett térnem, ami vegyes gondolatokat is ébresztett bennem. Végülis semmi probléma nem adódott, könnyedén átértem Hévízre a remek hosszú lejtőn kialakított nyílegyenes kerékpárúton. Az út végén rájöttem, hogy a fékeim nem igazán erre a megterhelésre vannak tervezve. 20 kilós többletsúllyal és 60 kilométer per órás tempóról végül is sikerült megállnom kb 120 méter megtétele után. Ki tudja mi történt volna, ha egy vaddisznó ugrott volna elő a bokrosból?? Rossz belegondolni.. Hévízen döbbentem rá a zalai vidék specialitására. Én őseink helyében ezt a vidéket is inkább valamiféle hegységnek neveztem volna el. Nem is azért mert olyan magasak a magaslatok, hanem azért mert olyan hirtelen szintkülönbségek vannak, hogy azok inkább hegyekbe illőek. Alsópáhoknál tehát megtörtént az első leszállás a bicikliről, mert Alsópáhokról Felsőpáhokra csúnya nagy emelkedő vezetett. Erről az emelkedős útról remek kilátás látszott a Keszthelyi-hegység nyugati oldalára. Zalacsány egyik éttermének parkolójában voltam olyan kifinomult, hogy elővegyem az otthonról hozott fasírtokat, és azt egyem meg az ott álló tuja árnyékában leheveredve. Innentől kezdve alig volt olyan út, ami nem lett volna kanyargós, emelkedős, vagy lejtős. A fennmaradó 30 kilométerből a fáradtság miatt körülbelül 10 kilométert inkább gyalog tettem meg. Igazán változatos környék sok erdővel, sok számomra ismeretlen nevű kis faluval, amikről még tényleg nem hallottam. A szép zöld útjelző táblákból és a 76-os út kilométertábláiból ítélve lassan fogytak a kilométerek Zalaegerszeg felé közeledve. 20 kilométer megtétele után minden domb mögött elképzeltem a remek egerszegi panorámát, de elég sok dombnak el kellett maradni a hátam mögött, míg megpillanthattam az egerszegi épületeket. Innentől kezdve szépen lassan, komótosan begurultam a városba, majd az első adandó alkalomnál (TESCO) feltöltöttem italkészleteimet, mert azok vagy kimerültek, vagy a jó ízlés határait feszengetve felmelegedtek. Egy liter jéghideg ice tea kellett ahhoz, hogy újra erőt vegyek magamon, és végre-valahára letudjam az utolsó, körülbelül 5 kilométeres szakaszt a város túlsó végéig. Fél háromkor, 7 órával az indulás után értem oda zalaegerszegi albérletünkbe, és a kipakolást nem sürgetve leszerelve a biciklimet, mindketten megpihenhettünk a holnapi napra való felkészülés jegyeként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése