CoolTúra Episode 8. (Return to Somló Hill with Dodi)

Szervusztok, kedves olvasók!

Reggeli korán keléses intellektuális bejegyzésem után most lássuk az újabb túrabejegyzést, mely egy esős Somló-túráról fog szólni, melyet ma tettünk meg Dodi barátommal.

Az hogy korán keltem, nem volt véletlen, hiszen apám hajnalban ment gombázni, és szüksége volt a pumpára, hogy mehessen biciklivel. Nem hiába, telihold idején van szezonja a gombának, és ezt apám is jól tudta. Így hát a nagy felindulás. Persze kérdezte, hogy vele tartok-e, mint ha nem mondtam volna neki hétfőn, hogy Devecserbe megyek pénteken, majd biciklizni Dodival. Korán reggel tehát összekészülődtem, rendbe tettem a rég nem használt drótparipát, és útnak indultam Devecser felé.

Devecserben mindenféleképpen meg akartam állni, mert egy ismerősöm megkért, hogy segítsek lomizni a kisfiának egy biciklit, és természetesen alkudjunk is az árból. Én ennek eleget tettem, hétezer forintért elvisz egy full extrás kis montain bike-ot. Lopva az alkalmon, már szerda óta terveztem, hogy veszek magamnak egy bukósisakot is, derék kerékpáros létemre. A méretemben sajnos nem volt választék, de mégis találtam egy megfelelő méretű sisakot, mely kicsit kopott állapotban van, de olcsó, és a célnak még mindig megfelel.

9 óra körül indultam el Devecserből, miután felhívtam Dodit, hogy zárja el az ebeket, mert feléjük tartok. Az út kellemesen telt. A nap nem sütött a szemembe, szélcsend volt, és nem volt melegem sem, mert volt vízhűtés. Elfelejtettem említeni ugyanis, hogy Nyirádon már zuhogó esőben indultam el. Dodiékhoz érve tapasztaltam, hogy Aliz kutya nincsen bezárva, így a tuják mögül csöngettem inkább, hogy ne ugasson. Dodi volt oly kedves és megfogta kutyáját, de azért én is megsimogattam, hátha megismer. Nem így volt, és kezem is csupa szőr volt, így első utam a fürdőbe vezetett. Évivel egy kávé erejéig beszélgettünk, jó volt találkozni, rég nem taliztam már vele. Majd Dodi is elkészült, és az előzetes műszaki felkészülés után útnak indultunk a Somló felé.

Kerékpártúránk első megállója alig pár száz méterre Dodiék házától a noszlopi Európa forrás előtt volt, ahol betankoltuk magunkat noszlopi forrásvízzel. Az út kettesben még kellemesebben telt, volt kivel beszélgetni, forgalom meg két autó volt Dobáig. Út közben elbeszélgettünk a biciklizés szépségeiről, az eső előnyeiről, és tervezgettük a Balaton körutat, ami most már bizonyos, hogy augusztusban fog megrendezésre kerülni. Első problémánk Dobán adódott, mikor is Dodinak egyszerűen kiesett a hátsó kereke a sprintelés megkezdésekor. Rövid buszmegállói intermezzó után tovább indultunk és el is értük a hegyalja utat. A kijelelölt útvonalaon, a szőlőspincék között hajtottunk fel a dombon, mikor is Dodinak megint kiesett a hátsó kereke. Első alkalommal még elment volna, de hogy kétszer egymás után, az valami hiba. Aztán közös megegyezés alapján ráfogtuk a csúnya, gonosz gyorsszorítós hátsó tengelyre, majd mindezek után Dodinak tanácsoltam, hogy haladéktalanul cserélje ki hagyományosra.

Miután felértünk a kőkép feletti parkolóba, kis pihenő után lekötöttük bringáinkat, majd gyalog indulltunk tovább a várhoz. A várhoz vezeető út a szemerkélő eső miatt vízlefolyásos, és sáros volt, de mikor a várba értünk, volt száraz hely, ahol ehettünk végre. Itt készítettük az első képeket. A fotóképezés után a kráteren kersztül mentünk fel a kilátóhoz.

A kilátó valószínűleg a rossz időjárás miatt zárva tartott, de nem is érdekes, úgy sem láttunk volna semmit, mert egy felhő épp akkor borította be a hegytetőt, természetesen velünk együtt. Az itt felállított emlékművekről és hegytetős kellékanyagokról készítettünk pár képet, majd a Jézus ösvényen indultunk tovább a Szent Margit kápolna felé. A lefelé menet, mint az út többi része is beszélgetéssel telt. Megbeszéltük az élet nagy bajait, meg a megoldási lehetőségeket. Szóba kerültek a nők, meg hogy milyen furák is tudnak lenni. Miután a kápolnánál csináltunk pár képet, a hegyoldalon mentünk vissza a hegy majdnem másik oldalára a biciklikért.

Ekkor döbbentünk rá, hogy dodi kereke leengeddett. Azt hiszitek, hogy Dodi kerékpárjának második gyermekbetegsége? Korántsem. Tüske. Mivel csak BASIC szerszámkészlet volt nálam, ami nem tartalmazza a gumijavító készletemet, így pumpálással igyekeztünk hazaindulni a biciklis képek készítése után. Három pumpás megállás után sikerült hazaérnünk, de a csúnya, gonsosz gyorsszorító még ekkor is mutatta, hogy szar, Dobán kiesett Dodi hátsó kereke még egyszer. Megolajoztuk kezünket és mentünk tovább.

Mikor Dodiékhoz értünk, száraz ruhát vételeztünk, és megnézegettük a képeket. Haza ért Józsi bácsi is, Dodi apja, és ekkor mentünk le biciklit szerelni. A gumi készen van, én magam részéről pedig úgy döntöttem, a holnapi nap folyamán állítom be a fékjeimet. Időközben hazajött Dodi anyukája is, így nekiláttunk enni. Évi főztje nagyon finom volt, és közben jót beszélgettünk Tecával. Evés után a szobában megmutattuk nekik a képeket, majd nem sokkal később én elindultam haza, hiszen már 6 óra közeledett. Elbúcsúzás után tehát körülbelül hat órakor indultam el. Ekkor még csepergett az eső, de a Somló felett már sütött a nap, nem váratott magára a jó idő. Mire Devecserbe értem, elég meleg lett, hogy nekivetkőzzek kicsit. Mire pedig hazaértem, elég melegem lett a tekeréstől.

A nap összességében nagyon jól sikerült, és itt szeretném megköszönni Dodinak, hogy eljött velem. remélem tudtam újat mondani/mutatni. A Balaton körútra való felkészülést Dodi már elkezdte, és ha így folytatja nem lesz vele gond állóképességét tekintve. Többieknek csak javasolni tudom, hogy kezdjék el a kisebb nagyobb túrákat, edzéseket, mert nem fogják bírni a napi 70-80 kilométert!

És most jöjjenek a képek, hadd árasszanak 1000 szókat!

Az őszinteségről

Szervusztok, olvasók!

A minap nagy behatású beszélgetésen vettem részt. Hogy kivel, és miről, azt még így a dolgok csírájában nem részletezném, viszont meg kell hagynom óriási szerepet tulajdonítottam az őszinte beszédnek. Miután a beszélgetés véget ért, gondoltam írok ide valamit az őszinteségről. Legyen valami intellektuálisabb lélegzetű bejegyzés is a blogban.
Magát a fogalmat mindenki ismeri, nem kell bemutatni, azt hiszem. De mit is jelent valójában az őszinteség? Ezen kérdés megválaszolására segítségül hívtam az internet wikipédia nevű oldalát, melyről sokaknak az a véleménye, hogy óvatosan kell vele bánni, mert senki sem ellenőrzi a tartalmat. Én ennek pont az ellenkezőjét állítom, hiszen ezen oldalnak sokkal több szerkesztője van, mint bármely újságnak, és bárki kezdeményezheti a cikkek módosítását. Szóval a keresőbe bepötyögtem, hogy őszinteség, és nicsak, ki is jött egy lap. Sokszor meglepődöm, mert wikipédián az ember olyan tökegyszerű dolgokról (pl. olló) kap leírást, hogy az szinte hihetetlen, ajánlom figyelmetekbe.

Tehát wikipádia ezt írja:

"Az őszinteség az igazsággal, mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő emberi tulajdonság. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd."

Ezt első olvasásra elolvasva nem igazán tudtam értelmezni, gondolom a kedves olvasóközönség többsége sem. Így most próbálom saját nyelvezetembe átültetni a dolgot, mint régen fizika emelten a nem érthető definíciókat. Tehát az őszinteség az olyan emberi tulajdonságok halmaza, mely cselekvésben és kommunikációban nyilvánul meg, és az igazsággal összhangban van. Ez annyit jelent, hogy olyan tettek, elmondani valók, és cselekvések tartoznak ide, amelyeket mind az igazság jegyében teszünk, mondunk, cselekszünk. Legismertebb példája ennek az szerintem, amikor tudod, hogy mi az igazság, és azt szóban elmondod másnak. Ez az emberi tulajdonság számomra mindig nagyon meghatározó volt, de ennyire már ismerhettek , ezen tulajdonságomat tükrözi blogom is, hiszen elég sokszor olvashatjátok blogomban az őszintén szólva, mondva, leírva szóösszetételt, ami másoknak csak egy szófordulat, de én teljesen komolyan gondolom. Engem édesapám, és még régen anyám is erre nevelt, nem beszélve a nagyszüleimről. A Tüskevár című könyvben is többször feltűnik Matula bácsi nevelt fia gondolataiban, miképpen döbben rá, hogy nem éri meg udvariaskodni sem: "ha elfáradtam, hát elfáradtam".
Ugyancsak ezen a wikipédiás oldalon találtam rá egy őszinteség tesztre, melyet kitöltöttem, és leírom, mi az eredménye:

"Minden helyzetben feltétlenül őszinte, szókimondó, egyenes ember vagy. Nem titkolsz semmit, nem szépítesz semmit, szereted a tárgyilagos, objektív igazságokat, még akkor is, ha ez saját magadnak káros, vagy a környezeted számára kínos. Mindez nagyon dicséretes, de a körülötted élő emberek számára olykor kellemetlen, és gyakran a saját károdat okozza."

Az utolsó mondatában van a legnagyobb igazság. Dodi barátom a tudója, hogy hányszor vittem a bőröm vásárra, még egy leendő barátot is elvesztettem, csak azért, mert őszinte voltam. Az a bizonyos "Rami eset". Ez volt az egyik legnagyobb port kavart, és (sajnos) legemlékezetesebb ilyen esete őszinte megnyilvánulásaimnak. A minap egy lánynak mondtam meg az őszinte véleményemet, azt hogy mit gondolok. Azt, hogy mit érzek nem tudtam neki leírni, hiszen egyrészt még nem vagyok vele tisztában, másrészt meg mindketten tudtuk, hogy ezt msn-en nem lehet megbeszélni, így inkább hétfő délután beszéljük meg személyesen. Miután csak felvázoltam a gondolataimat, nem volt visszaút. Ha a gát szakad, nem marad mögötte víztározó. Így hát mindent elmondtam, amit adott pillanatban, adott lélekhelyzetemben el tudtam mondani. És hát lesz, ami lesz. Legrosszabb esetben elvesztek még egy nagyon jó barátot, legjobb esetben pedig ...

Az már egy másik történet..
A történet folytatása hétfő este várható.

Friends Episode 1. (Return to Szigliget)

Szervusztok kedves olvasók!

Őszintén leírva a címet 3.-nak kellett volna írnom, mert mióta beindult a secondblog, már két baráti összejövetelt sumákoltam el gonosz módon. Egy május 29-ei sörözést, melyet egybekötöttünk egy ajkai Fenyő Miki koncerttel, és a nyirádi búcsú alkalmával leszervezett egész éjszakás fröccsözést nálunk még nem énekeltem le ide. Bár már nem is szabadna. Túlságosan összezavarodna az olvasóközönség. Így hát most ez lesz az első baráti összejövetl, melyről írni fogok nektek.

A dolgo ott kezdődött, hogy 1988. július 4-én megszületett A Petya. Ez még nem is lenne érdekes hiszen elmúlt immár 21 éve, de mivel a mi Petyushánk emberi lénynek minősül, és jó haverunk is, így szokás megünnepelni a szülinapot is. Ennek előjeleként Petya múlt héten szerdán megkérdezte tőlem, hogy van-e péntekre programom. Mivel fáradt voltam, csak annyit mondtam neki, hogy ha sörözni akar, majd holnap megbeszéljük a többiekkel egy összehívott konferenciabeszélgetés keretében msn-en. Így is tettünk. Legalábbis ezt látta Petya. Megbeszéltük, hogy pénteken talizunk Devecserbe, és együtt megyünk Ajkára sörözni. Persze kocsival. Közbe sunyi és alattomos módon a többiekkel szerveztük Petya ajándékát. A hangsúly azon volt, hogy tetszen a Petyának, és ne kerüljön sokba. Váásáág van ugyebár. Így kitaláltam, hogy menjünk strandra Balcsira. Azt hogy hova, azt csak csütörtökön döntöttük el. Szigligetet vettük célba. Figyelembe vettük a kölségeket, és közösen dobtuk össze a benzinpénzt. Őszintén szólva olcsóbb volt, mintha busszal mentem volna Ajkára sörözni. A költségtakarékosság miatt megbeszéltem Hajmival, hogy én majd csak Nyirádon szállok be a kocsiba, ne kelljen feleslegesen Devecserbe a buszra fizetnem. PEtyának ekkor azt mondtam, hogy lekéstem a buszt, de Hajmival meg beszéltem, hogy eljönnek értem kocsival, és utána megyünk sörözni Ajkára. Így Petyát megóvtuk a meglepetés erejétől egészen NYirádig. Akkor sem esett le neki a dolog, mikor Tapolca felé vettük az irányt.

Tapolcára navigálva a társaságot először a Tesco-t vettük célba, hogy a megszokott bevásárlást elintézzük. Ekkor döntöttem úgy, hogy a helyszínene tartott véradáson részt veszek, míg a többiek vásárolnak. Ez az egyik kedvenc hobbim, és valljuk be skacok, nem sokkal tartott tovább, mint a ti bevásárlásotok. Csak sokan voltak előttem. Kb fél óra múlva sörrel feltankolva indultnk tovább Szigligetre, ahol már kénytelen voltam megkérdezni kedves Petyánkat, hogy mit gondol mégis, hova tartunk? Röviden vázoltuk a történetet, és azt hiszem Petya még nem volt tisztában a dolgokkal teljesen. A strandra érve, viszonylag hamar helyet találva megunknak gyorsan meg is történt az átöltözés, és be is mentünk a jó kellemes Balcsinkba. Mint a kis ovisok, úgy labdáztunk, véleményem szerint úgy elengedtük gátlásainkat, és olyan önfeledten fröcsöltük egymást vízzel, mint akik nem normálisak. Legalábbis a kívülről szemlélődő emeberek szeméből tekintve biztos nem.. :D A viharjelzések egyre sűrűbben villogtak egy közeledő felleg miatt, és a víz is kezdett fodrozódni, így inkább kimentünk a partra és leültünk egy gyorsbüfé asztalához,ahol Hajmival ettünk egy sajtos tejfölös lángost, majd lassan elkortyoltam egy sört, míg a többiek kettőt. Mindezek után, mivel a felhő mindenféle csapadék nélkül elvonult felőlünk, elindultunk, hogy sétáljunk egyet a mólóig. A séta kellemesen telt, bár papucsban kicsit furcs avolt. A mólón készítettünk pár képet, bár sehogy sem jöttünk rá, melyik vakumóddal lehet félhomályban a legjobb képeket készíteni. Tehát megörökítettük a szigligeti túra utolsó pillanatatit, és elindultunk a kocsi felé, majd Tapolca irányába vettük utunkat.

Tapolcán megmutattam a Köztársaság téri millenium parkot, ahol lehetőség nyílt arra, hogy a kocsival Hajmi le tudjon parkolni látótávolságban, és mégsincs akkora forgalom, hogy ne tudjunk vízipipázni egyet. Így pipázgattunk, de annyira elszoktam tőle, mint a piától. Kicsi is elég volt, hogy hányinger kerülgessen, így nem osztozkodtam Dodival a csövön tovább, átadtam neki, hadd szívjon.. :D Aztán a tervezett éji városnézés elmaradt, mivel velem együtt mindenki fáradt volt. Így hát elindultunk hazafelé. Azért még felcsalatam a skacokat hozzánk, hogy iszogassunk, bár én elszoktam a vodkától, mint mindenféle piától, így hát nem sokáig iszogattam a társasággal, inkább szolidáltam Hajmival. Majd az éjféli köszöntő után megköszöntöttük a rangidős Petya barátunkat, majd ezek után nem sokkal kockulás után a búcsúzkodás következett, amit a jól megérdemelt alvás követhetett.

A napot mindenkinek szeretném megköszönni, hiszen mindenki odatette magát, és ezt a szervezést folytatjuk ezen a héten Balatonfüreden is. Ami jó volt, az a jó idő, és a társaság, ami hiányzott, az a hölgytársaság. Hát de ha váásáág van, akkor nőhiány van. Ezúton kérek elnézést azoktól, akiknek csak annyit mondhattam, hogy hírzárlat van. Nem engedhettük ugyanis, hogy Petya fülébe jusson valami.
És most zenéljenek a képek, hiszen egy kép felér 1000 szóval.

CoolTúra Episode 7. (Trial Tour To Keszthely)

Szervusztok kedves olvasók!

Lássuk akkor, hogyan állt össze az a 114 kilométer másnap, azaz június 29-én hétfőn. Az egész nap úgy kezdődött, mint a többi csúnya hétfő. Reggeli reggeli, aztán bepakolás (öltöny, nyakkendő a csomagtartóra), és indulás Tapolca felé. Amint beérek az irodába, telefonál a főnököm, hogy sajnos nem jön le, így nem lesz munka. Sajnos. Bár borongós idő volt, a hír hallatán előjöttek a jól ismert kilométer hiányos tüneteim, és mivel Tapolcán voltam, így elindultam, mondom, lemérem a a Balaton körút első napi tervezett útvonalát időben. Útközben eszembe jutott, hogy amikor a Badacsonyt megmásztam, ott direkt figyeltem az időre, így azt nem kéne megmászni, hanem megnézni, meddig tudok eljutni egy nap alatt. A Szent György-hegy megmászása után, ami egész pontosan másfél órámba telt laza tempóban (ahogy a többiekkel menni fogunk) elindultam tehát a Balaton körút útvonalán. Szép sorjában jöttek a települések: Kisapáti, Nemesgulács, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, és Keszthely. Fél 12-kor indultam a Szent György hegy lábától, és körülbelül fél négykor értem Keszthelyre. A balatongyöröki partnál álltam meg pihenni, ahol készítettem egy videót, amit mai napig nem töltöttem fel. Itt sikerült elhagynom azt az imbuszkulcsomat, melynek a feladata a pedálom szorosságának megtartásának megőrzésének segítése volt. Innentől úgy mentem, hogy kb fél kilométerenként meg kellett állnom, hogy amennyire lehet, kézzel meghúzzak egy beágyazott imbuszos csavart, ami valljuk meg, nem könnyű mutatvány. Keszthelyen tehát felkerestem a legközelebbi Tesco áruházat, mondom csak lesz egy rohadt imbuszkulcs-készlet. De pechemre pont nem volt. Azóta nem is tudtam venni, majd max holnap a kétforintos vásárba. Mivel nem kaptam megfelelő szerszámot, így meglátogattam nagynénémet, kinek férje ilyen ezermesterféle. Ahogy az imbuszkészletekkel lenni szokott, nála sem volt meg, csak három része. Két nem jó méretű imuszkulcs, és a tartókarika. Ha már ott voltam, meghívott egy kisebb italos beszélgetésre, ahol kipróbálhattam a málnaszörpszódás vörösbort, mely tényleg nagyon finom volt. Jót elbeszélgettünk, de hat órakor elindultam hazafelé, mert még haza is kellett caflatnom. Mégpedig állandóan meglazuló bal hajtókarral. Az út a következők szerint alakult: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics (belterület), 84-esen Tapolca, majd a megszokott kanyargós úton haza Nyirádig. Balatongyörökön próbáltam megtalálni az ott hagyott kulcsot az asztalon, de természetesen hűlt helye sem volt. Edericsen beugrottam a fluba, és meglestem a házat, ahol unokatesómék éltek, és sokat nyaraltam kiskoromban. Meglehetősen lepusztult állapotban volt.. :( MAjd hazafelé indultam útnak, a szokásos félkilométernyi megállókkal. Így csak este fél 10-kor értem haza. A dolog pozitívuma, mivel ebben is volt, hogy ki tudtam próbálni a biciklimen a világítást éles helyzetben, bár lehetett volna sötétebb is. Lakott területen belül használtam már, de azon kívül, ahol teljes a sötétség, ott még mai napig nem. Met ugye csak félhomály volt.

Szóval így lett meg a 114 kilométer, amely kicsit elfárasztott, de nem is a táv, hanem a kibeb*szott meglazuló csavar. Ma még egy bejegyzéssel várlak benneteket, a múlt hét értékelését holnapra teszem. Szervusztok!