Lássuk akkor, hogyan állt össze az a 114 kilométer másnap, azaz június 29-én hétfőn. Az egész nap úgy kezdődött, mint a többi csúnya hétfő. Reggeli reggeli, aztán bepakolás (öltöny, nyakkendő a csomagtartóra), és indulás Tapolca felé. Amint beérek az irodába, telefonál a főnököm, hogy sajnos nem jön le, így nem lesz munka. Sajnos. Bár borongós idő volt, a hír hallatán előjöttek a jól ismert kilométer hiányos tüneteim, és mivel Tapolcán voltam, így elindultam, mondom, lemérem a a Balaton körút első napi tervezett útvonalát időben. Útközben eszembe jutott, hogy amikor a Badacsonyt megmásztam, ott direkt figyeltem az időre, így azt nem kéne megmászni, hanem megnézni, meddig tudok eljutni egy nap alatt. A Szent György-hegy megmászása után, ami egész pontosan másfél órámba telt laza tempóban (ahogy a többiekkel menni fogunk) elindultam tehát a Balaton körút útvonalán. Szép sorjában jöttek a települések: Kisapáti, Nemesgulács, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, és Keszthely. Fél 12-kor indultam a Szent György hegy lábától, és körülbelül fél négykor értem Keszthelyre. A balatongyöröki partnál álltam meg pihenni, ahol készítettem egy videót, amit mai napig nem töltöttem fel. Itt sikerült elhagynom azt az imbuszkulcsomat, melynek a feladata a pedálom szorosságának megtartásának megőrzésének segítése volt. Innentől úgy mentem, hogy kb fél kilométerenként meg kellett állnom, hogy amennyire lehet, kézzel meghúzzak egy beágyazott imbuszos csavart, ami valljuk meg, nem könnyű mutatvány. Keszthelyen tehát felkerestem a legközelebbi Tesco áruházat, mondom csak lesz egy rohadt imbuszkulcs-készlet. De pechemre pont nem volt. Azóta nem is tudtam venni, majd max holnap a kétforintos vásárba. Mivel nem kaptam megfelelő szerszámot, így meglátogattam nagynénémet, kinek férje ilyen ezermesterféle. Ahogy az imbuszkészletekkel lenni szokott, nála sem volt meg, csak három része. Két nem jó méretű imuszkulcs, és a tartókarika. Ha már ott voltam, meghívott egy kisebb italos beszélgetésre, ahol kipróbálhattam a málnaszörpszódás vörösbort, mely tényleg nagyon finom volt. Jót elbeszélgettünk, de hat órakor elindultam hazafelé, mert még haza is kellett caflatnom. Mégpedig állandóan meglazuló bal hajtókarral. Az út a következők szerint alakult: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics (belterület), 84-esen Tapolca, majd a megszokott kanyargós úton haza Nyirádig. Balatongyörökön próbáltam megtalálni az ott hagyott kulcsot az asztalon, de természetesen hűlt helye sem volt. Edericsen beugrottam a fluba, és meglestem a házat, ahol unokatesómék éltek, és sokat nyaraltam kiskoromban. Meglehetősen lepusztult állapotban volt.. :( MAjd hazafelé indultam útnak, a szokásos félkilométernyi megállókkal. Így csak este fél 10-kor értem haza. A dolog pozitívuma, mivel ebben is volt, hogy ki tudtam próbálni a biciklimen a világítást éles helyzetben, bár lehetett volna sötétebb is. Lakott területen belül használtam már, de azon kívül, ahol teljes a sötétség, ott még mai napig nem. Met ugye csak félhomály volt.
Szóval így lett meg a 114 kilométer, amely kicsit elfárasztott, de nem is a táv, hanem a kibeb*szott meglazuló csavar. Ma még egy bejegyzéssel várlak benneteket, a múlt hét értékelését holnapra teszem. Szervusztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése