Hát kedves olvasóim, most ezt előbb le kell írnom, mint bármely más eseményt. Ez a dolog ugyanis tegnap történt és olyan dolgokkal lettem gazdagabb, melyeket jobb frissen megörökítenem, mint később, kissé felejtősen. Ezért határoztam amellett, hogy erről írok először..
Mielőtt elindultam volna, egy egész napon és éjszakán át azon rágódtam, hova menjek kirándulni. Nekiinduljak még egyszer a Kab-hegynek, vagy inkább megmásszam a Somlót, ezúttal egyedül. A kettő közül az arany középutat választottam, reggel 8-kor elindultam meghódítani a Szent-György hegyet. Mint ez utólag kiderült, jobban nem is dönthettem volna, és nem is fogom megbánni a döntésemet, talán soha sem. Na de ennyire ne is rohanjuk a dolgok elejébe. Teljes szélcsendben, komótosan tekerve 40 perc alatt értem Tapolcára, majd rövid 20 perc alatt a hegy lábához. A Kék vonal turistaúton indultam el. A pincék közt menve, nosztalgia töltött el, hiszen nekünk is volt szőlőn a hegyen. Arra gondoltam, meg kéne nézni, mi van egykori pincénkkel, de lebeszéltem magam róla, mondván: "Jobb ha nem látod". Elég meredek, de kocsival járható úton toltam fel a biciklimet, egészen az első lépcsőfokok aljáig, ott tudtam, hogy meg kell állnom. Hátranéztem, és gyönyörködtem a csodálatos kilátásban. A tapolcai medence ha az ember elé kerül, nem tud szóhoz jutni, maximum azért mert a motoros permetező még ilyenkor is zúg, és az kissé bosszantó lehet. De szerintem ez is beletartozik a feelingbe. Miután megpihentem, nekiindultam a lépcsőnek, és egészen a turistaházig (kb 250 méter meredek lépcső) a hátamon vittem a drótparipám teljes felszereléssel.
Meglepődve tapasztaltam, hogy valaki van fenn. Egy maga korabeli srác jött elő, meglehetősen ittas állapotba. Miután köszöntöttük egymást, két lány bújt elő. Elmondták nekem, hogy osztálykirándulásuk volt, és már csak négyen maradtak fenn, azaz csak hárman, mert egyik részeg osztálytársuk részegen elcsavargott valamerre. Miután megnyugtatták egymást valamelyest, a tettek mezejére léptek. Telefon ofőnek. Míg kiérkezett, én elmentem a kilátópadhoz, fotózni. Kb húsz perc múlva értem vissza, akkor még sehol senki nem volt, akit hívtak, csávó sem került elő. Bementem beszélgetni velük. Ekkor nagy kiabálásra lettünk figyelmesek: "ÁÁÁ Köszönöm Istenem, megmenekültem!! Megvan a turistaház". Előkerült Attila, az elveszett bárány. Kiderült hogy kb 100 méterre aludt egy bokorban. Szép, gondoltam. Mivel az egyik lányon kívül minden fáradtak voltak, így hát Anitával ("egyik lány" - hülye megfogalmazás) úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a tetőre, és nem zavarjuk őket. A közös séta jó hangulattal telt, jó volt beszélgetni vel, és legalább le tudtuk fényképezni egymást is.. :D Mikor visszaértünk, már megjött az osztályfőnök is. Végül is Anita úgy döntött, hogy nem hegyja cserben (két részeg gyerek mellett) Krisztát, én meg vele maradtam, hogy ne legyen egyedül, míg a többiek alszanak. Lejjebb is sétáltunk, megmutatta a teraszt. Azt hiszem itt lett új barátom, mikor is pacsiztunk egyet. Nagy nehezen persze.. :DKözben megintcsak jókat beszélgettünk. Megbeszéltünk egy későbbi Badacsony túrát, majd valamikor összehozzuk. Aztán nagy nehezen, de össze kellett szedniük a sátorfát, és elindultunk lefelé. Ekkor kaptam Matyi barátunktól a vicces Smeagold becenevet, ami a vékony testalkatomra utal. A végén előjött a sztori, hogy nekem is kettős énem van, és valójában nem véletlenül talákoztam velük, hanem mert egy sorozatgyilkos vagyok. Nevetséges. De azért jókat nevettünk rajta Anitával. Mondjuk akkor lehetett volna ő meg Drágaszááág, mivel a kettőnk beszélgetéseit, és külön utakon járását is illették megjegyzésekkel, de kisebb nagyobb odanemfigyeléssel el tudtuk engedni ezeket a fülünk mellett. Raposkára is külön, kb 100 méteres távolság megtartása mellett ereszkedtünk le. Az mondjuk érdekes volt, mikor Anita egy átszaladó gyíktól majdnem a nyakamba ugrott. Raposkán rövid pihenő után elköszöntem Anitától (a többiektől csak messziről, mert előre mentek), és elindultam Tapolca irányába.
Az út kellemesen telt, hiszen végig lejtett, szél az meg alig volt. A Malom tónál megálltam pihenni, ahol újabb két csajjal elegyedtem szóba, akik épp mekapták a bizonyítványukat. De aztán könnyű búcsút véve elindultam haza. Még Tapolcán betértem rokonaimhoz, és beszélgettünk egyet. Aztán kissebb szembeszélben, meg persze dombnak felfelé, de egy óra alatt haza is értem. Kaja utén segítettem faternak borsót fejteni, majd gépeltem estig. Így, aszthiszem legalábbis csodálatosan telt ez a nap, és a legjobb, hogy egy újabb barátra tettem szert, és ezt meg tudom veletek osztani. Na de most következzen pár kép. Sajnos nem sorrendben töltöttem fel őket, de így is évezhetőek, remélem. Nyugodtan figyeljetek a képaláírásokra, és nézzétek meg nagyobb méretben a képeket, tényleg érdemes. Most zárom soraimat, legközelebbi viszontolvasásig üdv: Nándi
Mielőtt elindultam volna, egy egész napon és éjszakán át azon rágódtam, hova menjek kirándulni. Nekiinduljak még egyszer a Kab-hegynek, vagy inkább megmásszam a Somlót, ezúttal egyedül. A kettő közül az arany középutat választottam, reggel 8-kor elindultam meghódítani a Szent-György hegyet. Mint ez utólag kiderült, jobban nem is dönthettem volna, és nem is fogom megbánni a döntésemet, talán soha sem. Na de ennyire ne is rohanjuk a dolgok elejébe. Teljes szélcsendben, komótosan tekerve 40 perc alatt értem Tapolcára, majd rövid 20 perc alatt a hegy lábához. A Kék vonal turistaúton indultam el. A pincék közt menve, nosztalgia töltött el, hiszen nekünk is volt szőlőn a hegyen. Arra gondoltam, meg kéne nézni, mi van egykori pincénkkel, de lebeszéltem magam róla, mondván: "Jobb ha nem látod". Elég meredek, de kocsival járható úton toltam fel a biciklimet, egészen az első lépcsőfokok aljáig, ott tudtam, hogy meg kell állnom. Hátranéztem, és gyönyörködtem a csodálatos kilátásban. A tapolcai medence ha az ember elé kerül, nem tud szóhoz jutni, maximum azért mert a motoros permetező még ilyenkor is zúg, és az kissé bosszantó lehet. De szerintem ez is beletartozik a feelingbe. Miután megpihentem, nekiindultam a lépcsőnek, és egészen a turistaházig (kb 250 méter meredek lépcső) a hátamon vittem a drótparipám teljes felszereléssel.
Meglepődve tapasztaltam, hogy valaki van fenn. Egy maga korabeli srác jött elő, meglehetősen ittas állapotba. Miután köszöntöttük egymást, két lány bújt elő. Elmondták nekem, hogy osztálykirándulásuk volt, és már csak négyen maradtak fenn, azaz csak hárman, mert egyik részeg osztálytársuk részegen elcsavargott valamerre. Miután megnyugtatták egymást valamelyest, a tettek mezejére léptek. Telefon ofőnek. Míg kiérkezett, én elmentem a kilátópadhoz, fotózni. Kb húsz perc múlva értem vissza, akkor még sehol senki nem volt, akit hívtak, csávó sem került elő. Bementem beszélgetni velük. Ekkor nagy kiabálásra lettünk figyelmesek: "ÁÁÁ Köszönöm Istenem, megmenekültem!! Megvan a turistaház". Előkerült Attila, az elveszett bárány. Kiderült hogy kb 100 méterre aludt egy bokorban. Szép, gondoltam. Mivel az egyik lányon kívül minden fáradtak voltak, így hát Anitával ("egyik lány" - hülye megfogalmazás) úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a tetőre, és nem zavarjuk őket. A közös séta jó hangulattal telt, jó volt beszélgetni vel, és legalább le tudtuk fényképezni egymást is.. :D Mikor visszaértünk, már megjött az osztályfőnök is. Végül is Anita úgy döntött, hogy nem hegyja cserben (két részeg gyerek mellett) Krisztát, én meg vele maradtam, hogy ne legyen egyedül, míg a többiek alszanak. Lejjebb is sétáltunk, megmutatta a teraszt. Azt hiszem itt lett új barátom, mikor is pacsiztunk egyet. Nagy nehezen persze.. :DKözben megintcsak jókat beszélgettünk. Megbeszéltünk egy későbbi Badacsony túrát, majd valamikor összehozzuk. Aztán nagy nehezen, de össze kellett szedniük a sátorfát, és elindultunk lefelé. Ekkor kaptam Matyi barátunktól a vicces Smeagold becenevet, ami a vékony testalkatomra utal. A végén előjött a sztori, hogy nekem is kettős énem van, és valójában nem véletlenül talákoztam velük, hanem mert egy sorozatgyilkos vagyok. Nevetséges. De azért jókat nevettünk rajta Anitával. Mondjuk akkor lehetett volna ő meg Drágaszááág, mivel a kettőnk beszélgetéseit, és külön utakon járását is illették megjegyzésekkel, de kisebb nagyobb odanemfigyeléssel el tudtuk engedni ezeket a fülünk mellett. Raposkára is külön, kb 100 méteres távolság megtartása mellett ereszkedtünk le. Az mondjuk érdekes volt, mikor Anita egy átszaladó gyíktól majdnem a nyakamba ugrott. Raposkán rövid pihenő után elköszöntem Anitától (a többiektől csak messziről, mert előre mentek), és elindultam Tapolca irányába.
Az út kellemesen telt, hiszen végig lejtett, szél az meg alig volt. A Malom tónál megálltam pihenni, ahol újabb két csajjal elegyedtem szóba, akik épp mekapták a bizonyítványukat. De aztán könnyű búcsút véve elindultam haza. Még Tapolcán betértem rokonaimhoz, és beszélgettünk egyet. Aztán kissebb szembeszélben, meg persze dombnak felfelé, de egy óra alatt haza is értem. Kaja utén segítettem faternak borsót fejteni, majd gépeltem estig. Így, aszthiszem legalábbis csodálatosan telt ez a nap, és a legjobb, hogy egy újabb barátra tettem szert, és ezt meg tudom veletek osztani. Na de most következzen pár kép. Sajnos nem sorrendben töltöttem fel őket, de így is évezhetőek, remélem. Nyugodtan figyeljetek a képaláírásokra, és nézzétek meg nagyobb méretben a képeket, tényleg érdemes. Most zárom soraimat, legközelebbi viszontolvasásig üdv: Nándi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése